{month}
{day}

Rehabilitációs úszás és vízi torna 9-17 éveseknek

A 2017/2018-as tanévben, a megnyert pályázat jóvoltából, december 1-től február 16-ig, 10 alkalommal, összesen 40 tanuló vett részt úszásfoglalkozásokon, minden hét péntekjén 8:00-tól 10:00-ig.

A foglalkozások a miskolci Selyemréti Strandfürdő sátorral fedett, az oktatás céljainak megfelelő medencéjében voltak megtartva.

A vegyes korosztályú és nemű tanulók – 2-8 évfolyam; 21 fiú és 19 lány – mindannyian tanulásban, ill. értelmileg akadályozott gyermekek.

A vízben végzett feladatok a gyermekeknél megfigyelhető mozgásbeli lemaradás korrigálására épültek. A habilitációs jelleget az új funkciók tanulása biztosította. A foglalkozások fő feladata a megkésett, eltérő mozgás, beszéd és értelmi fejlődés, figyelemzavar, eltérő aktivitás, mozgássérültség, tartási hibák korrigálása mellett, az ügyesebb tanulókkal az úszáshoz kapcsolódó alaptechnikák elsajátítása, fejlesztése, gyakorlása volt. Céljaink eléréséhez kiváló lehetőséget nyújtottak a foglalkozások, de folytatásra, állandóságra mindenképp szükség lenne.A vízben folytatott tevékenységekre a játékosság volt a jellemző, néhány rendelkezésünkre álló eszköz (különböző méretű és anyagú labdák, karikák, műanyag rudak, úszódeszkák) igénybevételével, melyek segítségével a könnyebb feladatokról a nehezebb feladatokra való rávezetés történt. A tanulók a foglalkozásokon aktívak, motiváltak voltak.

A foglalkozásokon az oktató munkáját gyógypedagógiai asszisztensek és kísérő szülők támogatták, hiszen akadályozott gyermekekről lévén szó, az utaztatástól kezdve az öltöztetésen át a vízben való aktív segítségnyújtásig, részvételük nélkülözhetetlen volt.

Tapasztalataink szerint a foglalkozások eredményesek voltak, azonban alapvető céljaink eléréséhez, nélkülözhetetlen a folyamatosság, a tanulók sikerélményeire építő folyamatos fejlesztés. Terveink szerint a jövőben is biztosítani kívánjuk tanulóink ilyen irányú fejlesztését, ezért mindenképp részt kívánunk venni a FODISZ , szabadidősport tevékenységeinek és eseményeinek támogatására kiírt pályázatán.


Bán Krisztina Ráhel

úszásfoglalkozásokat vezető gyógypedagógus


Galéria